Azt gondolom, hogy ha bármilyen cégvezetővel beszélgetésbe elegyedik az ember és szóba kerül a partnerek listája, ma már elfogadott tény, hogy nagyon fontos a jó és hosszú távon is működő kapcsolati rendszer kialakítása, hiszen hihetetlen előnyökkel jár. Egyrészt nem kell folyamatosan időt és energiát szentelni arra, hogy keresgéljen új lehetőségek után az ember, ami minőségi munkát, megfelelő áron biztosít számára. Másrészt pedig egy stabil és folyamatos működést tud biztosítani, ami mellett a menedzsment azon tud dolgozni, hogy az új ügyfélszerzés és a vállalat hírnevének széles körben való terjesztése. Ha folyamatos problémákkal küzd a vállalkozás a meglévő partnerek minőségével és munkájával kapcsolatosan és ez a folyamat megáll a vállalkozás eredményei kezdetben stagnálni fognak, később pedig sajnos hanyatlás következik be és ezzel egy időben veszélybe kerül a vállalkozás jövője is.
Nekem pontosan ezért kulcsfontosságú a meglévő partnereimmel való kapcsolattartás és a jó választás, amelyre kifejezett taktikám van már. Én iszonyatosan szeretek az ajánlások közül válogatni. Nem is keresgélek már csak úgy a neten – kivéve persze hogy ha nem valami iszonyatosan speciális dologról van szó, amire nem tudok ajánlást kérni vagy kapni. Én először mindig megkérdezem az ismerőseim körét és a meglévő partnereimet hogy kiket tudnának ajánlani számunkra. Később ezeket az ajánlásokat veszem szemügyre és általában meg is találom köztük a cégem számára megfelelő partnert.
Nem lehet ugyanis két vállalkozást egy kalap alá venni. Más a habitus, más a célrendszer és mások az alkalmazottak is, ezért lehet, hogy valami ami ajánlásként a partneremnek működik, nekem nem fog, ez teljesen egyértelmű dolog. Így is van feladat tehát a választás során, de mellé lőni sokkalta nehezebb mint hideg választás esetében. Én például a legjobb partneremet, az Umwelt csapatát egy ajánlás során találtam meg a cég számára, amiért a mai napig is hálás vagyok annak az ismerősnek, aki beszélgetés közben szóba hozta őket. Náluk profibb, lelkiismeretesebb és eredmény-orientáltabb csapatot elképzelni sem tudok. Ha bárki számára beszállítás terén van szükség segítségre a mezőgazdaság terén, csakis őket ajánlom.