A legjobbak a piacon

Én nem igazán szoktam senkinek semmilyen ajánlást adni, mert egészen egyszerűen azt gondolom – ezt nem valami nagyon pesszimista világnézet vagy rossz indulat mondatja velem, hanem a tisztánlátásom – hogy a mai világban soha nem lehet tudni, hogy akár egy másodperc alatt is hogy változnak meg az emberek. Ezen túl pedig két ember között lehet olyan konfliktus, ami miatt aztán két tűz közé keveredünk és annál kellemetlenebb helyzetet el sem tudok képzelni. Szóval én sem munkaerőként sem pedig munkáltatóként nem igazán szoktam ajánlani embereket, csak valami nagyon kivételes esetben.

Most pedig szintén egy ilyen kivételes esetet teszek, mert bizony van egy külső partnerem, akiket meleg szívvel és bátran tudok ajánlani bárkinek, akinek telefonos flottája van a cégen belül. Persze magánemberként nem kevésbé, de most inkább a céges világhoz szólnék, mert tudom, hogy nagyon fontos az adatok védelme és az, hogy jó kezekben legyenek a céges munkára használt eszközök technikai szinten is.

Erre pedig el sem tudok képzelni jobb xiaomi szervíz csapatot, mint akikkel én is dolgozok. Szakmailag tökéletesen felkészültek és rettenetesen precízek, nagyon könnyű velük a kommunikáció és igen rugalmasak. Nekünk még soha semmilyen problémánk nem volt a közös munka kapcsán a másfél év alatt. Én el sem tudnék náluk jobb csapatot képzelni, akivel céges szinten is könnyen együtt tudok dolgozni és maximálisan meg tudok bízni oly tekintetben is, hogy a készülékeken tárolt adatok egyrészt nem vesznek el, másrészt pedig bizalmasan vannak kezelve. Őket tehát mindenkinek bátran és meleg szívvel ajánlom! Biztos vagyok benne, hogy senki sem fog csalódni bennük sem emberileg, sem pedig a munkájuk eredményének tekintetében! Xiaomiszervizshop.hu!