Én szerencsésnek mondhatom magam, mert elég jó családi háttérrel rendelkezem, anyukám és apukám családja is színtiszta szeretetből, törődésből és odaadásból áll. Nálunk nem volt jellemző sosem a harag, vagy hangos szó, vagy bármilyen vita, veszekedés. Tényleg sokat járunk össze a mai napig, és minden egyes családi összejövetelt a sztorizgatás, a jó hangulat, az öröm övez, és tudom, hogy ez manapság, a mai világban hatalmas nagy kincsnek számít. Értékelem is.
Mindemellett abban a nagy szerencsés helyzetben mondhatom magam, hogy még mindkét nagymamám és nagypapám aktív részese lehet az életemnek és a mindennapjaimnak. Tudom, hogy ez is nagy dolog, és igyekszek is minél több és tartalmasabb időt tölteni velük. Ez gyerekként sem volt másképp. Nagymamám sokat vigyázott rám, mikor kicsi voltam, és nagyon sokat beszélt arról, hogy ő gyerekként mennyit volt a Balatonon, és hogy mennyire szerette, milyen boldog és felhőtlen dolga volt ott. Később persze sajnos sok mindent átélt, gondolom ezért emlékszik kifejezetten idilli és boldog időként erre az időszakra.
Ma már, felnőttként, ha csak tehetem leviszem a Balatonra, és csak sétálunk egyet, ha több időnk nincs, vagy csak leülünk egy padra és nézzük a vizet, ő pedig mesél. Imádom ezeket az együtt töltött órákat, ő pedig a Balatont. Éppen ezért, mit is vehettem volna ez évben szülinapjára, mint egy képet, Balaton vászonkép formájában gyerekkorának emlékét, ami a nappali falán minden nap emlékezteti majd azokra a boldog percekre és időkre, na és persze arra, hogy az ember bár felnő, sosem szűnik meg gyereknek lenni, még lelkében él az a szeretet és a rajongás dolgok iránt. Remélem nagyon fog neki tetszeni.
