Gyors és precíz szolgáltatás, jó áron

Ha manapság bárkinek telefon szerviz szolgáltatásra lenne szüksége, csak fellép a netre és rákeres egy-két kifejezéssel a kérdésre, és máris hihetetlen sok találatot dob ki neki a kereső. Persze ezek között eligazodni és megtalálni a tökéletes segítséget hihetetlen nehéz feladat. Én nem olyan régen kerületem ezzel kapcsolatban egy igen nehéz helyzetbe, mivel a munkahelyi telefonomat sajnos leejtettem és teljesen összetört a kijelzője. Nagyon gyorsan szükségem volt egy olyan telefon szervíz csapat segítségére, akik gyorsan, de mindemellett profi módon és tökéletesen meg tudják csinálni a telefonom kijelzőjét.

Természetesen rengeteg céges adat és információ van tárolva ezen a telefonomon, és persze azt sem kell mondanom, hogy a biztonsági mentés nem megoldott, hiszen az céges viszonylatban egy kicsit nehezebb mint magánemberként, így viszont nekem nagyon fontos volt, hogy az a telefon amit beviszek a szervizbe jó kezekbe kerüljön és tökéletesen kerüljön ki onnan, hiszen ilyen tekintetben nekem ezen a munkám és így az egzisztenciám is múlik.

Ilyen viszonylatban pedig én elkezdtem kérdezősködni azok közt az ismerőseim közt, akik tudom hogy szintén iphone készüléket használnak, és segítséget kértem szerviz tekintetében. Meglepődve tapasztaltam, hogy két nagyon jó barátom is az expert mobil csapatát ajánlotta, akik számukra már többször nyújtottak kiemelkedően gyors és profi segítséget szervíz terén, ezért fel is vettem velük a kapcsolatot, és hála a jó égnek sikerrel is jártam. Hihetetlen gyorsan kész lett a telefonom, és használni is tudtam a nagyon fontos meetingeken már a munkahelyemen. Megmentették az életemet, és csak ajánlani tudom őket, mert amellett, hogy nagyon profi minőséget biztosítanak, még hihetetlen kedvesek is. Én maximálisan meg vagyok velük elégedve, biztos vagyok benne, hogy csak tőlük fogok segítséget kérni a jövőben.

Új hobbim

Nőként az embernek a szokványos dolgokat kellene csinálnia, és a szokványos dolgokat kellene szeretnie, mint például a ruhák, a cipők és a smink, haj, a vásárolgatás és még sorolhatnám. Én ebből a szempontból nem igazán számítok a szokványos emberek közé tartozónak, hiszen nekem teljesen más elképzeléseim vannak arról, hogy mi lehet érdekes, vagy mit találok vonzónak. Én például már a középiskolában is nagyon érdeklődtem az autók és az autószerelés iránt, és bizony ilyen szakmát is szerettem volna választani, de sajnos nem sikerült sem a szüleim gondolkodásán átverni ezt a vágyamat, sem pedig elindulni ebbe az irányba, ezért csak hobbiként maradt meg ez az érdeklődésem, de ilyen értelemben véve viszont elég erősen. Én azt mondhatom, hogy egyáltalán nem érdekelnek a ruhák – persze én is öltözök csinosan és nőiesen, de nem élvez prioritást – sokkal jobban érdekelnek az autós kellékek. Imádok ezek közt a termékek közt nézelődni. Ha már autót nem szerelhetek, akkor ilyen téren élem ki ezeket a vágyaimat.

Persze a vírus ezt is nagyon megnehezítette, hiszen nagyon nehézkessé vált már nem csak a vásárlás és nézelődés, hanem bizony maga az utazás is. Korlátozva lett minden, és sokszor mi úgy sem értünk haza, hogy a mindennapi vacsorához való vásárlást meg tudjuk oldani, nem még hogy vásárolgatni vagy nézelődni tudjunk menni, pedig a férjem igazán szereti ezt a hobbimat, és tökéletesen tudjuk együtt művelni. Éppen ezért úgy döntöttünk hogy keresünk magunknak erre valamilyen online lehetőséget, ha már más választásunk nagyon nem maradt.

Kevés keresgélés után pedig meg is találtuk a tökéletes megoldást erre az igényünkre, az extrembazar.hu oldalán ugyanis tényleg hihetetlen jó dolgokat találtunk, amit persze aztán nem csak nézegettünk, hanem meg is rendeltünk az autós kellékek részről. Hihetetlen jó ez a kis oldal, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem szeretne feleslegesen utazgatni azért, hogy ilyen kellékeket be tudjon szerezni. A termékek minősége kiváló, a rendelés egyszerű, a házhoz szállítás pedig hihetetlen gyors. Mi imádjuk.

Egészséges és finom egyben

Az ember egy életkor után eljut oda, hogy nem a fiatalságát siratja, de ha körülnéz maga körül, az ismerősök, rokonok, szülők, barátok körében, akkor bizony látja, hogy az idő mindenki felett eljár, és ha nem figyelünk oda magunkra a harmincas éveink után, akkor bizony idősebb korunkban sokkal nagyobb feladat lesz az egészségünk visszanyerése, ami mindig egy sokkal bonyolultabb dolog, mint annak a megőrzése. Ezt én is észrevettem, és bár nem élem túl komolyan az életemet, mert azt gondolom, hogy a túl merev gondolkodás rengeteg élménytől és örömtől foszt meg bennünket, ami megint csak a visszájára sül el, de azóta igyekszem a mindennapokban odafigyelni arra, hogy alapvetően egészségesen táplálkozzak, igyak elegendő vizet, ami még nem túl sok, de nem is kevés, és egyek rostokban és vitaminokban gazdag ételeket, gyümölcsöket is.

Persze az ember élete nem mindig olyan egyszerű és könnyű, hogy mindig minden a rendelkezésére álljon. Nekem például még nincs gyerekem, és igyekszem a munka világára koncentrálni jelenleg, hogy majd pár év múlva, ha az ég is úgy engedi, akkor családot tudjak alapítani megfelelő anyagi háttérrel és nyugodt szívvel. Így azonban sokat dolgozok, sokat túlórázok, és sokszor még az is nagy feladat, hogy a mindennapi ételek alapanyagai meglegyenek otthon. Nincs időm folyamatosan friss és üde zöldségekről és gyümölcsökről gondoskodni, ezért más lehetőséget kerestem.

Tudom, hogy a gyümölcslevek világa számtalan lehetőséget tartogat számunkra, de azt is tudom, hogy a minőség nem mindig társul ezekhez a termékekhez, és sokszor nem hogy az egészséget nem támogatják ezek a levek, de inkább terhet jelentenek a szervezet számára. Ezért aztán olyan gyümölcsleveket kerestem, amik finomak, de egyben megbízhatóak és egészségesek is. A https://simigyumolcsle.hu/ gyümölcslé termékei pedig pont ilyenek. Nem kell mást tennem, mint rendelnem egyet, magammal vinnem az irodába, és máris biztosítva van a napi vitamin és folyadékbevitel, hozzáadott cukor és tartósítószer nélkül.

Cégünk új feladatai

Én már közel hét éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen és azt kell hogy mondjam, hogy mindenkinek csak ilyen környezetet, munkatársakat és vezetőket kívánok, mert nem csak hogy megfizetik és megbecsülik a munkámat, de nagyon szeretek bejárni is dolgozni nap, mint nap. Persze nem mondhatom, hogy nem állít néha ez a feladatkör, a beszerzések világa kacifántos feladatok elé, mert az nem lenne igaz, de együtt, közösen a kollégákkal és a partnerekkel, akikkel hihetetlen jó kapcsolatot ápolunk mindannyian, minden feladatot és nehézséget meg tudunk oldani. Nem volt legalábbis még olyan, ami ha kisebb fejtörések után is, de lett volna abszolválva.

A legutóbb például egy nagyobb földterületet vett meg a cég, amire egy raktártelepet kezdtünk építeni, de még így is maradt egy egész nagy terület, aminek a megművelése, a karbantartása a cég feladata lett. Persze hamar rájöttünk, hogy nem igazán könnyű kis háztartási munkákra való gépekkel egy ekkora területet megművelni, éppen ezért elkezdtünk azon gondolkodni, hogy egy nagyobb teljesítményű gépre lenne ehhez szükségünk, és hát persze engem ért az a megtiszteltetés, hogy megkereshettem azt a céget, aki ehhez megfelelő segítséget tud nyújtani, mind kiválasztás és mind beszerzés területén egyaránt, másrészt pedig a választás feladata is az én vállamat nyomta.

Hála a jó égnek én egy tökéletes ajánlás segítségével rátaláltam az Odisys csapatára, akik tögtön egy traktor segítségét ajánlották a feladatra, és felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak mind a kiválasztás mind pedig a beszerzés területén. Így aztán nagyon jó áron sikerült hozzájutnunk egy olyan traktorhoz, ami azóta is felbecsülhetetlen segítséget nyújt ennek az új területnek a kezelésében, időhatékonyan és maximális eredménnyel. Mondom sem kell, hogy a dicséret engem illetett, pedig hát az ajánlót és az Odisys csapatát kellett volna.

A cégem új igénye

Amikor az ember megalapít egy vállalatot biztos vagyok benne, hogy gondolni sem mer arra, hogy majd pár év múlva, amikor már beérik az alapításba fektetett rengeteg munka és idő, és a vállalat szépen halad a maga útján, fejlődik, folyamatos növekedést mutat és egyre több elégedett ügyféllel gazdagodik nap, mint nap, majd azon töri vezetőként és tulajdonosként a fejét, hogy hogyan lehetne szebbé és díszesebbé varázsolni a cég kertjét. Hogy vajon fogadjon egy kertészt, vagy egy egész külső partner csapatot szerezzen be erre a feladata, vagy épp vegyen fel valakit, aki mindvégig az udvar, a kert szépségéért, munkáiért fog majd felelni.

Én a minap ezen kaptam magam. Azon gondolkodtam ugyanis, hogy felveszek egy kertész végzettségű embert, akinek megteremtem a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy mindent szépen el tudjon rendezni a telephelyen, és lehessen egy általam mindig is vágyott szép előkert és pihenő rész, amit birtokba vehetnek az alkalmazottak is, egy-egy ebédszünetben vagy pihenő időben, és akár még tárgyalásokat is tudok benne csinálni a partnereimmel. Meg is találtam a megfelelő embert a feladatra, el is jött, meg is beszéltünk mindent, és nagyon örültem, hogy láttam, nem csak érti amit mondani szeretnék neki és amit látni szeretnék a kertben, hanem igazán kedve is van a munkához.

Elmondta, hogy szüksége lesz majd néhány dologra, és azt ajánlotta, hogy már rögtön kezdjünk el eladó kistraktor után nézni, mert arra minden bizonnyal nagy szükség lesz. Mi pedig egyenesen partner után kezdtünk kutatni, olyan után, akivel hosszú távon együtt tudunk működni és minden beszerzést le tudunk rajta keresztül bonyolítani, jó árakon kínál megbízható minőséget és széles választékot. Én pedig azt gondolom, hogy meg is találtuk a megfelelő csapatot erre az Odisys személyében. Már alig várom, hogy elkezdődjön a munka és hamarosan birtokba vehessük a gyönyörű kertet én és az alkalmazottak egyaránt.

Rossz érzés nélkül új gépet

Természetesen nem kérdés előttem, hogy vannak olyan emberek, akik a régebbi készülékeik értékesítése nélkül nem igazán tudnak belevágni új eszközök beszerzésébe, és igazából nekik nem kérdés, hogy egy használt cikk kereskedő segítsége szükséges, én azonban nagyon nem szeretem ezeket az üzleteket. Egyrészt már égettem meg magam sajnos egy-két ilyen kereskedővel, másrészt pedig számos esetben nagyon rossz áron lehet tőlük csak új eszközt beszerezni, mert hát máshogyan persze nem nagyon szeretnék hogy egy használt cikk bekerüljön hozzájuk. Így aztán általában duplán jár pórul az ember. Megmondom őszintén, hogy vásároltam is már ilyen kereskedésben és hát inkább nem is megyek bele a részletekbe, de a lényeg, hogy az eszközzel nem volt teljesen rendben minden, úgyhogy még a rendőrség is felkeresett a végére. Én tehát már háromszor is megnézem, hogy kivel állok szóba, ha hasonló dologról van szó.

De természetesen én sem szeretem bedobni a régi eszközöket a fiókba, és tudni, hogy szinte biztos, hogy soha többet nem lesz már használva. Elajándékozni pedig azért nagyon nehéz egy ilyen professzionális gépet, mert hát én a munkámhoz mindig a legjobbakat használom. Így tehát már régóta keresek valami olyan megoldást, ami nekem és az eszközeimnek, de még a következő vásárlóknak is megfelelő.

Az egyik ismerős ajánlásával pedig rá is találtam nemrég, ugyanis a macbook felvásárlás témakörre keresgélve ő talált egy nagyon jó csapatot – állítása szerint – akik nagyon megbízhatók és hihetetlen profik, akkor is be lehet adni az eszközt értékesítésre, ha nem náluk vásárolnom az új eszközömet, és ha kell, akkor fel is újítják eladás előtt, mert már ezer éve szervíz szolgáltatásban dolgoznak, tehát nagyon értenek az apple eszközökhöz. Telefonos beszélgetésünk során engem is meggyőztek, ma pedig indulok és leadom hozzájuk a macbook gépem, ha kerüljön új szeretett gazdához, aki legalább annyira tud majd neki reményeim szerint örülni, mint én egy éve, amikor megvásároltam.

Nehogy rosszul válassz!

Az emberben rengeteg kérdés és kétely fogalmazódik meg nem csak akkor, amikor eldönti, hogy saját vállalkozásba kezd, vagy esetleg azon belül új projektet, beruházást, bővítést, átalakítást indít, hanem bizony akkor is, amikor szolgáltatót kell választania valamilyen feladatkörre és a meglévő keresések vagy ajánlások alapján ki kell választani azt az embert, csapatot, aki majd felelősséggel tartozik az eredményért, és ezzel meghatározza a mi munkánk gyümölcsét is. Ez mindig nagyon nehéz feladat. El nem tudom mondani, hogy egy-egy projekt alkalmával én mennyit görcsölök azon, hogy jól döntsek, jól válasszak, mert hát ilyenkor nem csak a szakmai tudás és tapasztalat a fontos, hanem az is, hogy mi jól tudjunk együtt dolgozni. Mert ha az nem megy, akkor szenvedés és felesleges energia pocsékolás lesz a közös munka, az eredmény pedig biztosan rosszabb lesz, mint akkor lenne, hogyha egy emberileg is hozzánk illő szolgáltatót választunk.

Azt kell hogy mondjam, hogy a webshop fotózás, ami nemrég feladatként elém állt a készülő weboldalunkhoz nem kis erőfeszítést kívánt tőlem a szolgáltató választást tekintve sem. Az egy dolog, hogy én nem vagyok fotós, és nem pontosan tudom, hogy mit kell nézni a képen, mert tudom vásárlói szemmel figyelni az eredményt, de fogalmam sem volt, hogy a közös munka során milyen paraméterek lesznek fontosak, amit meghatározzák majd a mi közös munkánkat a fotóssal.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy azok az ajánlások, ahol a képek tetszenek, és az első kapcsolatfelvétel alapján szimpatikusnak találom a fotóst, átmennek az első körön, és egy személyes találkozó keretén belül biztosan fel fogom tudni mérni, hogy pontosan kivel szeretnék együtt dolgozni azok közül, akik szakmailag tökéletesen megfelelnek számomra. Mondanom sem kell, hogy már az első találkozó után nem kellett szerveznem a következőt, ugyanis a szikyfoto megoldotta minden kérdésemet, kérésemet, és Peti hihetetlen jó humora és stílusa teljesen egyértelművé tette, hogy nem hogy eredményes lesz a közös munka, de élménydús és felvillanyozó is. Azt tudom mondani, hogy mindenki szánja rá a választásra az időt, hogy ennyire gördülékenyen és eredményesen tudjon együtt dolgozni a szolgáltatókkal mint én Petivel. Őt pedig csak ajánlani tudom bárkinek, akinek webshop fotózásra van szüksége, esetleg esküvőt tervez vagy ételt szeretne fotóztatni.

A legjobbak a piacon

Én nem igazán szoktam senkinek semmilyen ajánlást adni, mert egészen egyszerűen azt gondolom – ezt nem valami nagyon pesszimista világnézet vagy rossz indulat mondatja velem, hanem a tisztánlátásom – hogy a mai világban soha nem lehet tudni, hogy akár egy másodperc alatt is hogy változnak meg az emberek. Ezen túl pedig két ember között lehet olyan konfliktus, ami miatt aztán két tűz közé keveredünk és annál kellemetlenebb helyzetet el sem tudok képzelni. Szóval én sem munkaerőként sem pedig munkáltatóként nem igazán szoktam ajánlani embereket, csak valami nagyon kivételes esetben.

Most pedig szintén egy ilyen kivételes esetet teszek, mert bizony van egy külső partnerem, akiket meleg szívvel és bátran tudok ajánlani bárkinek, akinek telefonos flottája van a cégen belül. Persze magánemberként nem kevésbé, de most inkább a céges világhoz szólnék, mert tudom, hogy nagyon fontos az adatok védelme és az, hogy jó kezekben legyenek a céges munkára használt eszközök technikai szinten is.

Erre pedig el sem tudok képzelni jobb xiaomi szervíz csapatot, mint akikkel én is dolgozok. Szakmailag tökéletesen felkészültek és rettenetesen precízek, nagyon könnyű velük a kommunikáció és igen rugalmasak. Nekünk még soha semmilyen problémánk nem volt a közös munka kapcsán a másfél év alatt. Én el sem tudnék náluk jobb csapatot képzelni, akivel céges szinten is könnyen együtt tudok dolgozni és maximálisan meg tudok bízni oly tekintetben is, hogy a készülékeken tárolt adatok egyrészt nem vesznek el, másrészt pedig bizalmasan vannak kezelve. Őket tehát mindenkinek bátran és meleg szívvel ajánlom! Biztos vagyok benne, hogy senki sem fog csalódni bennük sem emberileg, sem pedig a munkájuk eredményének tekintetében! Xiaomiszervizshop.hu!

A nagymamám kedvence

Én szerencsésnek mondhatom magam, mert elég jó családi háttérrel rendelkezem, anyukám és apukám családja is színtiszta szeretetből, törődésből és odaadásból áll. Nálunk nem volt jellemző sosem a harag, vagy hangos szó, vagy bármilyen vita, veszekedés. Tényleg sokat járunk össze a mai napig, és minden egyes családi összejövetelt a sztorizgatás, a jó hangulat, az öröm övez, és tudom, hogy ez manapság, a mai világban hatalmas nagy kincsnek számít. Értékelem is.

Mindemellett abban a nagy szerencsés helyzetben mondhatom magam, hogy még mindkét nagymamám és nagypapám aktív részese lehet az életemnek és a mindennapjaimnak. Tudom, hogy ez is nagy dolog, és igyekszek is minél több és tartalmasabb időt tölteni velük. Ez gyerekként sem volt másképp. Nagymamám sokat vigyázott rám, mikor kicsi voltam, és nagyon sokat beszélt arról, hogy ő gyerekként mennyit volt a Balatonon, és hogy mennyire szerette, milyen boldog és felhőtlen dolga volt ott. Később persze sajnos sok mindent átélt, gondolom ezért emlékszik kifejezetten idilli és boldog időként erre az időszakra.

Ma már, felnőttként, ha csak tehetem leviszem a Balatonra, és csak sétálunk egyet, ha több időnk nincs, vagy csak leülünk egy padra és nézzük a vizet, ő pedig mesél. Imádom ezeket az együtt töltött órákat, ő pedig a Balatont. Éppen ezért, mit is vehettem volna ez évben szülinapjára, mint egy képet, Balaton vászonkép formájában gyerekkorának emlékét, ami a nappali falán minden nap emlékezteti majd azokra a boldog percekre és időkre, na és persze arra, hogy az ember bár felnő, sosem szűnik meg gyereknek lenni, még lelkében él az a szeretet és a rajongás dolgok iránt. Remélem nagyon fog neki tetszeni.

Edzői praktikám

Az edzők élete sosem könnyű. Én például egy gyerek lány akrobatikus tánc csapatnak vagyok most már a főedzője. Nagyon sokáig mellék edzőként tevékenykedtem, kvázi segédként, és nagyon sokat tanultam az akkori mesteremtől, aki most már nyugdíjas, de még mindig sok hasznos tanáccsal és ötlettel ellát, hogy hogyan is kell ezt az egészet úgy csinálni, hogy ne csak az eredmények legyenek jók, hanem a hangulat, a csapat összetartás is meglegyen, és még én is, edzőként élvezni tudjam a mindennapi közös munkát és az edzéseket egyaránt.

Nem könnyű ez, mert meg kell találni a hajszálvékony egyensúlyt a szigor és a kemény munka, na és persze a poénok, a jókedv, a vidámság és ökörködés közepette. Nem könnyű feladat ez sokszor, mert hát a gyerek az gyerek. Néha rendetlen, néha feszegeti a határokat, és nem mindig az a megoldás, hogy szigorral és fenyegetéssel válaszolunk ezekre a csínytevésekre. Én legalábbis azt láttam, hogy sokkal jobb eredményt nyújt, ha megpróbáljuk ezeket a kis ördögfiókákat motiválni. Mindig és minden körülmények között.

Éppen ezért, úgy döntöttem, hogy bár vannak közel nyolcvanan, csináltatok mindenki részére egy-egy pólót, amit a gépi hímzés segítségével valóban gyönyörűvé és egyedivé varázsoltatok, és ez lesz az az eszköz, amit meg fogok tudni ragadni, hogy ha mindenki szeretné megszerezni a saját kis pólóját, akkor bizony miket kell megtenni és miket kell az ajtón kívül hagyni. Nem eredmény tekintetében szólnak nyilván ezek a pólók, vagyis nem a versenyen elért helyezés vagy pontszám a feltétel. Azt gondolom, hogy aki ilyen vonulatban használja a motivációs eszközöket, az több kárt tesz a gyerekekben, mint amennyi hasznot ad az egész sport és versenyzés témaköre. Ezek a kis pólók kifejezetten az edzéseken nyújtott viselkedés, teljesítmény, szorgalom és egyéb tényezők alapján találnak gazdára.

Meg kell mondanom, ezek nekem nagyon jól működnek, mert a hangulat majdnem minden edzésen szuper, de amikor rászólok valakire, érzi, hogy bizony nem szabad folytatni, mert túllőtt a célon. Ezek hatására pedig számomra is meglepő módon fokozódik a csapat összetartása és a versenyeredmények egyaránt.